Valahányszor, ha elnökválasztást tartanak Iránban, szakértők és elemzők jutnak ugyanarra a következtetésre: rendben, megtörtént, ám markánsan akkor sem változnak a dolgok. Végül is, az ország legmagasabb rangú politikai és vallási tekintélyét, a fontos állami ügyekben a végső szót kimondó Forradalom Vezetőjét (vagy Irán Vallásjogi Gyámját, vali-e faghih-e iran, ولی فقیه ایران) követően az elnök egy másodrangú figura. 

Bár ez igaz, érdemes egy pillanatra felidézni a felvételeket azokról az ünneplő tömegekről, akik elözönlötték az ország városainak utcáit Hasan Rohani messzehangzó sikerének hírére. Ők vélhetően nagy várakozásokkal tekintenek erre a fejleményre, még ha a világ nem is.    

Rohani hat jelölt közül meggyőzően nyerte meg a választásokat, második fordulóra már nem is volt szükség.  Centrista nézeteket vall, aki mind a "klérussal," mind a Zöld Mozgalommal jó kapcsolatokat ápol. Augusztus 3-án foglalja el hivatalát, természetesen majd az idő dönti el, hogy a múlt hétvégi friss fuvallat nyomán a változás Shamal szele járja-e be idővel a térséget. Hogy pozitív jelzései konkrét lépésekben öltenek-e testet, és számottevő változásokat eredményeznek-e.  

Ahhoz, hogy sikerrel járjon a kulcsfontosságú gazdasági, és az érzékeny külpolitikai ügyekben, égető szüksége lesz Khamenei ajatollah támogatására. Rohani - aki különben az Iszlám Köztársaság belső köreihez tartozik - állítólag bírja Khamenei pártfogását,  ám láttunk már példákat a Forradalmi Vezetőnek és az Őrök Tanácsának kegyeit nem bíró, vagy azokat végül elvesztő, partvonal mellé állított elnökökre és elnökjelöltekre Iránban: akár Bani-Sadr a nyolcvanas évekből, akár Rafsanjani és Mousavi a közelmúltból.  

Az Iszlám Tanácskozó Testület (tkp.: a parlament - Majles-e Shorâ-ye Eslami, مجلس شورای اسلامی) Teheránban. Kép: QSTA

Nem fogunk újdonságot mondani azzal, hogy a nemzetközi közösséggel és a térség országaival való viszonyt illető iráni elképzelések történelmi jelentőségűek, a konkrét lépések pedig sorsfordítóak is lehetnek. Az új elnököt hídépítőként tartják számon, nem konfrontatív arcként. Az atomprogram, vagy a nemzetbiztonsági kérdésekben természetesen Khamenei szava a mértékadó, de ha Rohaninak sikerülne jobb kapcsolatokat kiépítenie a szomszédokkal, illetve a nemzetközi közösséggel, hozzájárulhatna a szélsőségesek féken tartásához is. A Nyugatnak pozitívan kellene válaszolni minden esetleges iráni közeledésre, az atomprogram megoldása a tárgyalóasztal mellett nemcsak Irán, hanem az egész világ javát is szolgálná. 

Rohani pontosan tudja, hogy egy aknamezőn kell majd kiigazodnia: a nemzetközi közösség helyenként türelmetlen elvárásainak, a vele szemben ellenséges iráni ultrakonzervatívok mellett ott vannak saját reformista választói is. Ők természetesen a gazdaság rendbehozatalára, és jelentős részük a szabadságjogok terén tett előrelépésekre is vár: nyomás nehezedik majd Rohanira, hogy Mehdi Karroubi-t és Mir Hossein Mousavi-t, a Zöld Forradalom jelképeit szabadítsa ki házi őrizetükből.  

Attól függetlenül, hogy milyen befolyásos, erre az elnökre számos kihívás vár, és nagy várakozásokat is életre hívott. 

A Ruhollah Khomeini ajatollahhal együtt imádkozó Rohani (első sor, balról a második), 1978, Párizs, Neauphle-le-Château. Kép: Mojtaba Salimi