Az algériai hatóságok az Egyesült Államok és Franciaország növekvő nyomásának vannak kitéve mostanában, hogy országuk vezető szerepet játsszon egy olyan katonai szerepvállalásban Nyugat-Afrikában, amely a mali Azawad térséget elllenőrzésük alá vonó, és abban az iszlám törvénykezés, a saría alapjain államukat berendező iszlám fundamentalista fegyveres csoportok és szövetségeseik, a tuaregek hatalmának megdöntésére irányul.
Véleményünk szerint ennek ellenzése és elutasítása Algéria részéről bölcs döntés, hiszen egy amerikai támogatású katonai beavatkozás hosszabb távon csak a fundamentalisták javát szolgálná, arról nem is beszélve, hogy annak eredményessége abszolút nem garantált. Láthattunk már az elmúlt években amerikai vezetéssel végrehajtott beavatkozásokat, és láthattuk azt is, hogy ha sikerrel is jártak az alapvető probléma megoldásában, annak nyomán új, veszélyesebb problémák ütötték fel fejüket, ennek alátámasztására gondoljunk arra, hogy mi történt Irakban, mi történik Afganisztánban és kisebb mértékben bár, de Szomáliában is.
Hétfőn Algéria bejelentette, hogy komoly lépéseket tesz déli határain egy, az Észak-Maliban államukat immár hét hónapja alakítgató fundamentalisták elleni katonai invázió lehetséges következményeire való felkészülés jegyében. A kormányszóvivő kijelentette, hogy országa "a Száhel-övezet minden fejleményének elébemegy, és éppen ezért szuverén módon megteszi a megfelelő intézkedéseket érdekei védelmében, és maximális védelmet biztosít határainak."
Tuareg harcos. Fotó: Florence Devouard
A "nyugat-afrikai EU", vagyis az ECOWAS Niger vezetésével 3300 fős kontingenst vont össze, hogy véget vessen az Azawad térségben dúló felkelésnek. Mindezt a nigériai Abuja-ban határozták el a múlt hétfőn, az Egyesült Államok áldásával.
Ekkora nemzetközi erő, bármennyire is fel van fegyverezve, sem Észak-Maliban nem tud rendet tenni egykönnyen, sem a térség nyugalmát nem tudja visszaállítani. Még ha el is éri célját, az eredmények csat átmeneti jellegűek lesznek. Attól függetlenül, hogy sikerrel, vagy kudarccal végződik, a katonai akció vélhetően destabilizálja majd az egész nyugat-afrikai régiót.
Az iszlám fundamentalisták Észak-Afrikában és a Száhel-övezetben nagy befolyással rendelkeznek: a térség legfontosabb törzse, vagyis a berber tuaregek, meghatározó csoportjuk, nevezetesen az al-Kaida doktrínáihoz közelálló Anszáru'd-Dín (أنصار الدين) révén most állítólag szövetséget alkotnak a vélhetően egész Északnyugat-Afrikában nagy tekintélynek örvendő Anszáru's-Saría (كتيبة أنصار الشريعة) szervezettel. Eközben meg nem erősített beszámolók szerint szomáliai és szudáni önkéntesek érkeznek a fundamentalisták támogatására a térségbe.
Seregszemle, Algéria. Fotó: Afrodor
Az algériai külügyminisztérium szóvivője, 'Umár Balání helyesen írta le a katonai beavatkozást "katasztrofális hibaként", és igaza volt: a válságból a kiút a párbeszédben van. Algéria a térség legtapasztaltabb országa a gerilla hadviselés és az iszlamista fegyveres csoportok elleni katonai harc terén. Tíz évig szenvedett a polgárháborútól, amely több mint kétszázezer halálos áldozatot követelt, és amelynek társadalom-politikai és gazdasági utórezgéseit az ország mind a mai napig érzi. Balani feltehetőleg tudja, hogy miről beszélt.
A Maliban folyó dolgok újra felmelegítik azon kérdéseket, hogy nyilvánvaló emberi jogi sérelmek esetében mit lehet tenni? Azoknak kell-e, lehet-e, szabad-e erővel, akár nemzetközi fellépés keretében érvényt szerezni? Ha igen, ki jogosult egy ilyenben részt venni, azt vezetni?
Az érintett térség. Térkép: Orionist
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának novemberi jelentésében ismertetett szörnyűségek (mint tizennégy éves gyermekek katonai kiképzése táborokban, vagy indoktrinációjuk Korán-iskolákban hat éves kortól, vagy kilenc éves kislányok erőszakos összeházasítása a fegyveres csoportok tagjaival, hogy a kivégzésekről, csonkításokról és megkövezésről igazságszolgáltatás címén, ne is beszéljünk) láttán jönne a dogmatikus racionalista emberi jogi hagyomány, hogy a fenébe, ezeket még sem lehetne hagyni. Ám ugyanez a jelentés szintén kitér az esetleges katonai invázió lehetőségének pusztán hírére bekövetkező humanitárius katasztrófára és tömeges menekülthullámra.
Az Egyesült Államok elküldte harci gépeit Líbiába, európai és arab támogatással, ENSZ felhatalmazással. Líbiából gyakorlatilag bukott állam lett, ahol megnyílt a tér az iszlamisták előtt, akik olyan,fegyverekhez jutottak hozzá, amelyekről megalakulásukkor nem is álmodozhattak. Irakból a sors iróniájaként al-Kaida fészek lett, emellett iráni szatellit, mindez a jelenkor legtragikusabb erőszakhulláma alatt és nyomán. Afganisztánból az Egyesült Államok történetének leghosszabb konfliktusa lett. Szomália, a fundamentalisták elleni sikerek ellenére egy befejezetlen háború.
Ruanda és Bosznia megmutatták a tétlenkedés árát, Irak és Afganisztán pedig az intervencióét. Mali esetében a kérdés talán nem is az a kérdés, hogy melyik a jobb opció, hanem melyik a rosszabb? Algéria döntött, a többi érintett vajon hogy fog?
Tüntetés Észak-Maliért: "A hadsereg a nemzet szégyene." Szerző: Rgaudin
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.