Milliók búcsúztak tegnap Hugo Rafael Chávez Frías venezuelai elnöktől hazájában.

Balra: Hugo Chávez (1954-2013). Kép: Paulino Moran

Hugo Chávez egy volt azon kevés baloldaliak közül, aki demokratikus választásokon jutott hatalomra, és akit – számtalan amerikai megbuktatási kísérlet ellenére – újra is választották.   

Chávez egyéniség volt, aki a nemzetközi tér erőviszonyai, és őt elszigetelni igyekvő törekvések ellenére, elkötelezte magát egy sor olyan lépés mellett, amellyel a harmadik évezred humanistái voltaképpen tudnak azonosulni.

Mindenképpen a javára írható, hogy felkarolta a szegényeket, és sokat tett életszínvonaluk emelése érdekében, nemcsak Venezuelában, hanem világszerte, országának tetemes olajkészletéből rendkívül kedvezményesen exportált a szűkölködő dél-amerikai és afrikai országokba, azzal együtt és annak ellenére, hogy a különféle természeti katasztrófák és a világgazdasági válság rendkívül súlyosan érintették országát. Erőfeszítéseinek köszönhetően országában javult az egészségügy, és különösen a közoktatás helyzete, gyakorlatilag megszűnt az írástudatlanság, a szegények társadalmi aránya pedig jelentős mértékben csökkent.

Tüskeként az amerikai külpolitika latin-amerikaI oldalában, szövetségesekre tett szert, „összeállt” Nicaraguával és Bolíviával. Az általuk folytatott, úgynevezett „gyenge -”, vagy „hermeneutikus kommunizmusnak” a tudományos szocializmus napirendjétől eltérve nemcsak a nemnövekedés ökológiai ügyét sikerült felkarolnia Földanya jogainak állami és nemzetközi elismertetésével, hanem az államigazgatás decentralizációját is megvalósította azáltal, hogy engedélyezte és ösztönözte az alulról szerveződő közösségi részvételt is a független tanácsokban. Talán társadalompolitikai és gazdasági felfogása összefoglalható úgy, hogy síkraszállt a népi kezdeményezésekért és a javak igazságos elosztásáért.

Ami külpolitikáját illeti, Dél-Amerika politikai és gazdasági szuverenitása mellett tört lándzsát, Irak 2003-as lerohanásának és a palesztin területek izraeli megszállásának egyaránt harcos ellenzője volt, a palesztin-ügy egy lelkes támogatóját vesztette el az elmúlt héten.

Természetesen az ő nevével fémjelzett, „bolivarianista” gazdasági és nemzetközi paradigma sem hibátlan, és ezen írás nem lenne tárgyszerű, ha nem emlékezne meg arról, hogy 1999-es, demokratikus hatalomátvételét követően mindössze egy pár évig növekedett a jólét a dél-amerikai országban, majd azt a gazdasági válság okozta recenzió lenullázta, sőt. (Tegyük hozzá: hosszú-hosszú éveket követően, 2011 óta Venezuela újra „jó úton jár”, és a vártnál gyorsabban lábal ki a válságból.)

Venezueala zászlaja - ezúttal félárbócon

Vagy arról, hogy olyan „kétes” arcok voltak a puszipajtásai, mint Mahmúd Ahmedinezsád, horribile dictu Muammar Kaddhafi, az Izrael-ellenességben pedig egyenesen odáig ment, hogy bezáratta a zsidó állam caracasi nagykövetségét. Madarat tolláról?

Végső soron a hanyatló, neoliberális gazdasági és nemzetközi modell egy olyan alternatíváját valósította meg - a demokratikus játékszabályok betartásával, erőszakmentesen - amelyet sem a korábbi, elhibázott és történelmileg szükségszerűen megbukó, tekintélyelvű államszocializmussal és annak közép-kelet-európai „kísérleteivel” összemosni nem szabad, sem pedig – kizárólag nemzetközi irányvonalakkal szembetartó irányvonala alapján - térdreflexből, élből elítélni nem érdemes.

Mindezek tárgyszerű megítélése és eldöntése Hugo Chávez 2013. március 5-i halálával a társadalomtudományok, legfőképp pedig a történelem tárgya lesz majd.

Caracas, a venezuelai főváros. Kép: José Cruz/Abr