A kurdok a Közel-Kelet negyedik legnagyobb népcsoportja, az arabok, a törökök és a perzsák után, amely a világ egyik legnagyobb anyaország nélküli kisebbségét alkotja számos helyen a térségben. Az első világháborút követően, amikor a győztes nagyhatalmak megrajzolták a határokat, létrejött két időtálló, nagyterületű, soknemzetiségű állam (Törökország és Irán), egy azóta már felbomlott államszövetség (Szovjetunió), valamint számos kisebb méretű arab állam (például Szíria és Irak).
A határok és államközi viszonyok azóta változtak, ám ebben a térségben élnek a kurdok azóta is szétszórva vagy tömbökben, mindenesetre államiság nélkül, hiszen a sevres-i békeszerződés óta – amely során felmerült ugyan egy esetleges kurd állam létrehozása – a történelem mindig átlépett az azóta is anyaország nélküli népcsoporton.
Az elfeledett, ám tovagyűrűző kurd sorstörténet részeként Törökországban és Irakban a kurd mozgalom erőteljes, fegyveres jelleget öltött. Iránban, Szíriában és a többi országban ehhez fogható mértékű ellenállás nem bontakozott ki.
Irakban a kurd szakadár törekvések már majdnem elérték céljukat: 1970 márciusában megállapodást kötöttek a központi kormányzattal a kurd lakosságú területek autonómiájáról. Ettől is fontosabb fejlemény volt az Irak elleni amerikai invázió és az azt követő teljes politikai átalakulás, amelynek eredményeként 2005-ben alkotmányban rögzítették Kurdisztán szövetségi tartományi státuszát, amely immár gyakorlatilag független államként funkcionál.
Irak – és általában a térség – kurd vonatkozású fejleményeit mindig is árgus szemekkel figyelte Törökország, ahol a kurd mozgalom a köztársaság 1923-as megalakulása óta napjainkig az engedetlenségi mozgalmaktól a terrortámadásokig a legváltozatosabb formákban van jelen. Ez a kurd mozgalom a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 1978-as alapításában csúcsosodott ki, és 1984-től fegyveres ellenállással és terrortámadásokkal törekszik egy független kurd állam létrehozására Törökország délkeleti részén, időről időre változó intenzitással.
Másfél évvel ezelőtt, Szíria robbanásáig nem övezte különösebb érdeklődés a szíriai kurdok helyzetét, egészen addig, amíg nem érkeztek hírek a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges Szíriai Kurd Demokratikus Unió fegyverkezéséről az északkelet-szíriai, kurdok által lakott térségben.
Ankara nem véletlenül figyelmeztetett több ízben, hogy nem hagyná szó nélkül, ha a kurd ellenállás felvonulási területként használná Észak-Szíriát Törökország elleni támadásaihoz, vagy a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveres struktúráit építené ki a szomszédban, hanem az katonai beavatkozást vonna maga után.
Egy esetleges szíriai kurd övezet megalakulása három szempontból sem Törökország lenne érdeke:
Először is, mert Szíria „balkanizálódása” esetén a török határ mellett nyúló kurd folyosó megszüntetné Törökország közvetlen földrajzi kapcsolatát az arab világgal, amelynek révén megbomlana a térség stratégiai egyensúlya, és amely gátat szabna az arab-török politikai, gazdasági vagy kulturális kapcsolatoknak.
Másodszor, mert egy ilyen entitás megjelenése a határ túloldalán egyre nyilvánvalóbb nyomást gyakorolna a török belpolitikára a megoldatlan törökországi kurd kérdés árnyékában, amely a legnagyobb fenyegetés évtizedek óta Törökország területi integritására nézve.
Harmadszor, mert a szíriai kurd entitás megszületése a második állomás lenne az észak-iraki, de facto független kurd állam után a Nagy-Kurdisztán megalakulásához vezető úton, amelynek egy további szakasza a törökországi kurd részek bevonása lenne, a maga 15 millióra tett kurd származású lakosságával.
A szíriai eseményekkel lépést tartva, az elmúlt években a kurdok irányába több gesztusértékű lépést tevő Recep Tayyip Erdogan által vezetett török kormány hét – zömében kurdok által lakott – területet nyilvánított katonai zónává, amelyekből a ki- és belépés immár korlátozott. Damaszkusz pedig, az egyre ellenségesebb török külpolitikai irányvonallal párhuzamosan felkészült arra, hogy a Törökországgal és Irakkal szomszédos területeken biztosítson menedéket kurd fegyveresek számára.
A kurdok helyzete Szíriában és a térségben, bármely forgatókönyv valósul is meg – legyen szó a jelenlegi szíriai rendszer fennmaradásáról, rendszerváltásról vagy az ország balkanizálódásáról – már nem lesz a régi.
2012. augusztus 20.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.