Mi az, ami összeköti a toulouse-i, montaubani gyilkosságokat az afganisztáni Kandahár tartományban elkövetett vérengzéssel, vagy egy iraki nő meggyilkolásával San Diegoban néhány napja?
Egyszóval a „gyűlölet”, vagy nevezzük azt a gyűlölet kultúrájának, vagyis az a környezet, amelyben a szélsőségesség, a közösség tagjai elleni erőszak és a terrorizmus felütik egyszerűen gonosz fejüket.
Amikor az amerikai őrmester kivégzett tizenhat afgán civilt (köztük kilenc gyereket), az amerikai tisztviselők a leghatározottabban ítélték el a szörnyű történteket, együttértésüket fejezve ki az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak, ugyanakkor azt „egyedi, elszigetelt esetként” jellemezték, míg a sajtó magyarázatot kívánt találni a katona tettére, aki Irakban és Afganisztánban szolgált, és „feltehetőleg pszichológiai, és/vagy pszichiátriai betegséggel küzd a háború terhei miatt.”
A baj az, hogy az eset nem volt egyedi, sem elszigetelt. Más bűntettek előzték meg: a tálib harcosok holttesteinek levizelése, vagy polgári lakosok meggyilkolása, majd ujjaik levágása és melléjük fegyver elhelyezése azt sugallva, hogy fegyveres harcban estek el, szintén Afganisztánban a közelmúltban, Irak, Abu Ghraib, csak a napvilágra került szörnyűségek sora.
Az pedig, hogy a rémtettek nem csak az amerikai hadsereghez köthetők – amelynek katonái lehet, hogy egy dehumanizált gépezet alkotórészei, mindenesetre azért feltehetőleg nem minden tagja viselkedik úgy, mint az említett őrmester – jelzi, hogy március 27-én temettek el egy meggyilkolt iraki bevándorlót, Shaima al-Awadit az Egyesült Államokban. Őt san diegói otthonában verték agyon, a bejárati ajtó elé helyezve a feliratot, hogy “Ez az én országom. Menj vissza a tiédbe, terrorista.”
Toulouse-ban pedig, egy korábban Afganisztánban fogvatartott algériai származású francia állampolgár ölt meg hét embert (köztük három gyermeket). Mohamed Merah csak egy újabb fiatal volt, akit beszippantott a terrorista ideológia, aki szabadságát gyilkos elmék hálózata által kínált védelemre váltotta, valamiféle, a Rossz általi indoktrinizáció révén sugallt Jó nevében követve el gonosztettét, amelynek mindenféle igazolása lehetetlenné válik, mihelyt áldozatai ártatlanok, akiknek semmi közük sincs a tettet kiváltó okokhoz. Tettével nemcsak eltérítve és kompromittálva egy régi konfliktus békés, diplomáciai rendezése melletti elkötelezettségen nyugvó, és a közös emberi mivoltot szem előtt tartó palesztin ügyet, hanem a gyűlölködés destruktív, bűvös spirálját is továbbszőve a nyugat-európai szélsőjobb-bal, és Anders Breivikjeivel.
A megjelenő gyűlölet-kultúrában a metafizikai alapokon történt konfigurálás pusztán ürügy, hiszen a terror egy külön szekta magában: krédója a gyűlölet, hitelve az intolerancia, liturgiája pedig az erőszak.
A gyűlölet nem jár egyedül. Ahogy Hubert idézte a régi-régi közhelyt a La Haine című francia filmdrámában: "la haine attire la haine," vagyis a gyűlölet gyűlöletet szül. Martin Luther King szerint “olyan, mint a lappangó rákos megbetegedés, szétmarja a személyiséget, és eleszi az élethez szükséges egységet. A gyűlölet elpusztítja az ember érzékét az értékek iránt, és az ítélőképességét. Arra készteti, hogy a gyönyörűt visszataszítónak lássa, a visszataszítót pedig gyönyörűnek, arra készteti, hogy összetévessze az igazat a hamissal, és a hamisat az igazzal.”
Iványi Márton
2012. március 28.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.