2010-ben a magyar származású Dr. Raphael Vago, a Tel Avivi Egyetem történészprofesszora előadást tartott Budapesten, és a következő viccet mesélte el a jelenlevőknek:
Barack Obama és Benyamin Netanyahu találkozik az Istennel. Az amerikai elnök megkérdezi az Urat, hogy vége lesz-e az amerikai pénzügyi válságnak, mire az így felel:
- Igen, fiam, de már nem a Te hivatali időd alatt.
Jön Netanyahu, megkérdezi az Istent, hogy lesz-e valaha béke a Közel-Keleten?
- Igen, fiam, de már nem az én hivatali időm alatt.
Vajon van-e a komikum mögött igazság? Mi akadályozza a közel-keleti békefolyamatot?
Az államalapítás óta három ügy okoz krónikus álmatlanságot Izrael és a térség számára. Ez a három ügy egymással szoros kapcsolatban áll és elválaszthatatlan. Olyan kérdések ezek, amelyekre nemcsak a nagy vihart kavart Günter Grassnak, hanem minden sartre-i értelemben vett elkötelezett írástudónak (M. V. Llosa: Izrael/Palesztina. Béke vagy szent háború, Európa, Budapest, 2007, 21.) a 21. század elején érdemes kitérnie.
Az egyik ezek közül a palesztin menekültek visszatérésének kérdése, amely egy elidegeníthetetlen egyéni és kollektív jog, ám amelynek realitása jelenleg fél úton van a Matrix és a Csillagok háborúja filmeké között.
A következő ügy a megszállt területeken létrehozott, az 1949-es Genfi konvenciót, valamint annak 1977-es kiegészítő jegyzőkönyveiben foglaltakat megsértő telepek kérdése, amelyek létrehozása "törvényes gyakorlattá" vált a maga fajgyűlölő és kirekesztő dimenzióival, különösen egy olyan biztonsági kerítés formájában, amely a megszállt területekbe mélyen beékelődő településeket és lakóövezeteket szisztematikusan Izrael államhoz csatolja.
A harmadik pedig a kettővel szorosan összefüggő önrendelkezési jog, egy független és életképes palesztin nemzetállam létrehozásának formájában, a Palesztin Nemzeti Tanács által az 1988-as algíri kongresszuson bejelentetteknek, és az Egyesült Nemzetek Szervezetének a gyarmati országok és népek függetlenségének biztosításáról szóló 1960. december 14-i nyilatkozatának [a Közgyűlés 1514 (XV) számú határozata] megfelelően.
Az ENSZ-Közgyűlés által elfogadott 1947/181-es, valamint az ENSZ Biztonsági Tanács által elfogadott 1967/242-es, és az 1973/338-as nemzetközi határozatokhoz való visszatérésnek, valamint a telepépítések befagyasztásának a jelenlegi izraeli vezetés összetételének és politikai attitűdjének ismeretében nincs sok realitása, a menekültek visszatérési jogáról és az életképes palesztin állam létrehozásának gyakorlatilag sci-fi kérdéseiről a maiore ad minus nem is beszélve. Az Isten mandátuma lejárta előtt talán ezért nem lát lehetőséget a békére. Így megy ez, mondaná rá Vonnegut.
Írásunk a közelmúltban e kérdések közül a világ figyelmét valószínűleg a leginkább felkeltő telepekről kíván szót ejteni a továbbiakban.
A helyzet megrázó jellegét talán a legszemléletesebben a 2005-ben Golden Globe díjjal kitüntetett Menyország most (al-Dzsennat el-án الجنّة الآن) című film társfőszereplője, Khálid videóra rögzített búcsúüzenete érzékelteti. "Minden rendelkezésünkre álló politikai és békés eszközt felhasználtunk, hogy véget vessünk a megszállásnak. Ennek ellenére, Izrael folytatja a telepek építését, a területek elkobzását, Jeruzsálem judaizálását és az etnikai tisztogatást..."
A közel-keleti akták közül a telepek ügyét (al-musztautanát المُسْتَوْطَنات) hosszú ideje megkülönböztetett nemzetközi érdeklődés övezi, ezért Izrael állam a kezdetektől megpróbált nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy a nemzetközi közösség tekintsen el a Nemzetközi Büntetőbíróság megalakításától, majd egyike volt annak a hét országnak, amely a testület létrehozásáról rendelkező 1998-as Római Statútum ellen szavazott. (A Statútum háttérközleménye a telepeket "nemzetközi bűntényként" írja le). Azonban, hogy ne maradjon le semmiről, vagy legalábbis lépést tartson az eseményekkel, az Egyesült Államokkal együtt az utolsó másodpercben, a szerződés 2000. december 31-i aláírásának lezárása előtt csatlakozott a szignózókhoz. A duplacsavar a történetben, hogy 2002. májusában a két ország mégis jelezte, hogy kivonul a szervezetből, és deklarálták, hogy korábbi aláírásából fakadó jogi kötelezettségük nincsen. Így megy ez, mondaná Kurt.
Az ENSZ elsődleges bírói szerve, a Nemzetközi Bíróság törvénytelennek tekinti a telepeket, míg az ENSZ Emberi Jogi Tanács idén március 22-én öt határozatot fogadott el Izraellel szemben, amelyek elítélik a zsidó állam ciszjordániai telepespolitikáját, erre Benjamin Netanjahu miniszterelnök "képmutatónak", míg koalíciós partnere, a szélsőséges Avigdor Lieberman "az abszurd színházának" és "irrelevánsnak" nevezte a testületet.
Az Emberi Jogi Tanács elítélte az izraeli kormány ismétlődően hangoztatott abbéli szándékát, hogy a ciszjordániai területen, és Kelet-Jeruzsálem körül újabb telepeket kíván létrehozni, és arra kérte Netanjahuékat, hogy hagyjanak fel telepespolitikájukkal, és megtiltotta az új telepek létesítését a megszállt területeken, beleértve Kelet-Jeruzsálemet és a Golán-fennsíkot is.
A Tanács által elfogadott négy határozat legfontosabbika, az "L//19/A.HRC.35" nevű - amelyet harmichat állam támogatott, az Egyesült Államok elutasítása és tíz állam tartózkodása mellett - a nemzetközi szerződések tiszteletben tartására, és a palesztin lakosok telepesek általi terrorizálásának leállítására szólította fel Izraelt. A határozat ezen kívül ajánlást tett egy tényfeltáró bizottság küldésére a megszállt területekre, beleértve Kelet-Jeruzsálemet, hogy az állampolgári, politikai, gazdasági és kulturális jogok szempontjából szemrevételezze a telepépítést.
Az "L//19/A.HRC.34"-es határozatot negyvennégy állam támogatta, az Egyesült Államok elutasította azt, két állam pedig tartózkodott. Ez kimondja, hogy a Tanács nemzetközi jogot sértőnek tekint minden olyan izraeli intézkedést, amelynek területi hatálya a megszállt övezetekre terjed ki, és ezek a Biztonsági Tanács vonatkozó határozataival is (különösen az 1980-assal) is ellentétesek .
Az "L//19/A.HRC.33" határozat rendelkezik a palesztin nép önrendelkezési jogának legitim voltáról. A szabadsághoz, igazsághoz és emberi méltósághoz, valamint egy független, életképes államhoz való jogról.
Izrael vezetése számára frusztráló lehet a nemzetközi trend. Különösen, amikor telepespolitikájával már hosszú ideje Jeruzsálem "tisztán zsidó jellegének" megteremtésén dolgozik fáradhatatlanul: a nemzetközi közösség keresztülhúzhatná szándékát, hogy a Jeruzsálem körüli, telepeket összekötő fallal kirekessze, ezáltal "távollévőnek" nyilváníthassa a palesztinokat, akiknek a 1950-es, "Távollévők tulajdonáról" szóló törvény értelmében az ingóságai elkobozhatók, ezért úgy döntött, hogy nem működik együtt az ENSZ misszióval. Aki időt nyer, területet nyel?
Amennyiben megállapítanák, hogy politikai és állampolgári jogokról van szó, annak átfogó következményei lennének Izrael politikájának általános megítélésére nézve.
Nemzetközi jog az egyik oldalon, biztonsági érdekek a másikon. A mérleg kiegyenlített, ám a jelenlegi equilibrium nyilvánvalóan az izraeli félnek kedvez. Így megy ez (KV). A béke utópisztikus, ám nem lehetetlen. Annak előmozdítása érdekében pedig, a zsidó állam nyilvánvalóan érthető biztonságpolitikai érdekeinek a tudomásulvétele mellett, sőt azokből kifolyólag is, a labda Izrael térfelén pattog.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.