A Baross utca egy meg nem nevezendő helyén egy arab anyanyelvű személy a fülem hallatára mondja egy másiknak, hogy az épp Görögországban lévő egyének (vagy a személyes ismerőseit, vagy általában a migrációs-/menekült folyamatok résztvevőit, a kontextusból nem derült ki) mind Németországba akarnak jutni, és útjuk során a későbbiekben problémájuk (arabul muskila, jelentése: nehézség, kényes ügy) lehet, mert egyből kiderül, hogy nem szíriaiak, amint jön egy tolmács. Ezt az alábbi példával illusztrálja: "megkérdezik, honnan jön az ember? Azt mondja rá: Damaszkuszból. Jó, de Damaszkuszon belül honnan? Háááááát…" Erre már a nevezett személyek nem fognak tudni válaszolni.
Ugyanez a személy felajánlotta, hogy Bécsbe kiviszi a helységben lévő egyik személyt 150-ért (nem világos, hogy euróról vagy ezer forintról van szó), míg mások 250-ért tennék ugyanezt.
A Korán alig egy dzsuz’-át (harmincadát) ismerem, de az még számomra is egyértelmű, hogy a kilencedik szúra – mely az arab-bizánci háborúk előestéjén, konkrétan a tabuki ütközet előtt nyilatkoztatott ki,” ennek megfelelően érdemi különbséget nem tesz a könyv népei és a pogányok között – recitációja megy a rádióban, amely egyebek mellett talán a „legkonfrontatívabb” alábbi ájákat is tartalmazza:
- Ó, kik hisznek! Hanem a bálványimádók tisztátalanok. Hát ne közeledjenek ezen esztendejük után a Sérthetetlen Szentélyhez. Ha féltek a megszegényedestől, hát meggazdagít titeket Allah az Ő bőkezűsége által, ha akar. Lám! Allah a Mindentudó, a Bölcs.
- Harcoljatok azokkal, kiknek megadatott az Írás és nem hiszik Allahot, az Ítélet Napját, s nem tiltják azt, mit Allah és az Ő Hímöke megtiltott, s nem vallják az Igaz Hitet addig, míg meg nem fizetik készséggel a sarcot, s lealacsonyodnak.
- Mondák a Zsidók: Ezra Allah fia. S mondák a Keresztények: a Megváltó Allah fia. Ezt mondják szájaikkal. Ők azok mondását utánozzák, kik azelőtt tagadtak. Küzd velük Allah (is). Mily megátalkodottak!
A borbély szemmel láthatóan távolságot tart a kvázi-embercsempésztől, majd nyomatékosan megkéri, hogy figyeljék a recitációt.
Nemsokkal ezután két járőr lép az üzletbe, akiket a bentiek illedelmesen kávéval kínálnak, majd a járőrök senkitől nem zavartatva helyet foglalnak és egymással sztorizgatnak. Ha törvénysértésről szerzek tudomást, köteles vagyok értesíteni. Annak minősül-e a vélhetően szolidaritásból és anyagi haszonszerzésből egyaránt táplálkozó felajánlás?
Idővel befejeződik a hajvágás, a borbély udvariasan áldást kér rám (na3iman), amelyet udvariasan a megfelelő vallási formulával viszonzok (Allah yna3m 3layk).
A véletlen műve-e, hogy egy szűk félórás jelenetsor keretében a migrációs-menekülési probléma ennyi aspektusába betekintést enged az élet, egy "random," novemberi délelőtt?
Vagy az, hogy épp egy sajátos, történelmi okokra visszavezethetően, tehát időben és térben meghatározottan konfrontatív, amúgy pedig a jelen viszonyokra vitatható érvényű ája képez leitmotivumot a jelenethez, amelynek szem- és fültanúja épp én vagyok?
A véletlen műve-e, hogy Magyarország, Budapest és a VIII. kerület aktív részesévé vált földrajzilag lokalizálható (pl. a szíriai konfliktus "belföldi" dimenziója), mégis az előbbiek fényében globális színezetű folyamatoknak?
Vajon tényleg lenne egy „mi” és egy „ők” dichotómia jelen világunkban? Ha igen, kik azok a mi, és kik azok az ők? Emberek vannak. Elegendő-e ez a megállapítás, vagy nagyon is vannak kulturális antropológiai tényezők? Hogy definiáljuk fajunkat pl. Szíria mindennapjai és Bejrút, Fallúdzsa, Kunduz, Párizs, Toulouse stb. fejleményei fényében, hogy csak a közelmúltat érintsem?
Az araboktól arabul búcsúzom el, a magyar járőröktől magyarul. Előbbiek, ha a jelenet – amelynek eredményét lehet, hogy soha nem fogom megtudni, mindenesetre mindennapi kerületi rutinról és bizonyos dolgok hatósági felderítésének kezdetéről egyaránt szó lehet – úgy hozza, a későbbiekben azt is hihetik, hogy informátor vagyok, utóbbiak pedig azt, hogy az embercsempész tevékenység egy helyi kollaboránsa. Persze lehet, hogy semmi "extra" nem történik, én vizionálom csak túl – végül is, mindenki az anyanyelvén viszonozza a köszöntésemet, majd megyek a dolgomra.
Az élet megy tovább. Mintha lenne valami, ami a merő véletlenen túl kormányozza azt. Egy olyan úton, amely szimbólumokkal van kikövezve.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.