Libanont a szomszédban zajló szíriai válság, és annak belföldi szövődményei mellett természetesen, még egy fő kérdés foglalkoztatja: lesz-e, lehet-e polgári házasság az országban? "Aki ellenzi e házasságot, szóljon, vagy hallgasson mindörökre" - a klérus szólt, méghozzá időben.  

A libanoni kormány épülete Bejrútban (asz-Szaráj al-Kabír, السراي الكبير‎) Saját kép.

Míg a libanoni elnök, Michel Sleiman januárban teljes támogatásáról biztosította az intézmény bevezetését, többen kifogásolják azt, figyelmen kívül hagyva nemcsak a nemzeti egységben gondolkodók azon érdekeit, hogy a cédrusok országában egyszer s mindenkorra leomoljanak a barikádokra emlékeztető társadalmi korlátok, hanem az emberi jogokat, és az ebbe az irányba tett törvényalkotási előzményeket is semmibe véve.

Muhammad Rasíd Qabbání, a Libanoni köztársaság főmuftija polgári házasságot tiltó fetvája (fatwa فتوى) fényében úgy tűnik, hogy minden mantra, amely azt állítja, hogy a világi állam könnyedén összeegyeztethető az iszlám törvénykezéssel, vitatható és indoklásra szorul.

Avenue de Paris, Corniche, Bejrút. Kép: Varun Shiv Kapur 

„Minden muszlim tisztviselő, aki a törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágakban egyetért azzal, hogy elfogadják a polgári házasság törvényességét elismertségét Libanonban, hitehagyott (murtadd مرتدّ), aki nem részesülhet a holtaknak járó végtisztességben” - állt a vallásjogi döntésben.

Az, hogy egy vallási személy isteni privilégiumokra tör, eldöntve, hogy ki kaphat halotti áldást és ki nem, talán a kisebbik probléma ebben a történetben. Az már lényegesen nagyobb baj véleményünk szerint, hogy itt egy alapvető jogot megtagadó álláspontról van szó, amelyet a szunnita muszlim jogtudósok évtizedek óta osztanak Libanonban, lényegi változás nélkül, mintha ez a jog valami „ördögtől való”, veszélyes, gonosz dolog lenne. 

A libanoni parlament, Bejrút. Kép: Heretiq

Huszein Khálid sejk például már 1975-ben, a Hawádísz című libanoni lapnak adott interjúban elmondta: "Mi, spirituális vezetők ellenezzük a polgári házasságkötést, mivel az iszlám törvénykezéssel nem összeegyeztethető, ha egy muszlim nő keresztény vagy zsidó férfivel házasodik." 1998-ban pedig Iljász al-Haráwí elnök egyfajta választható polgári házasságkötésről szóló törvényjavaslata futott zátonyra a szunnita vallásos körökhöz erősen kötődő Rafíq Harírí miniszterelnök tiltakozására, annak ellenére, hogy a kabinet korábban elfogadta. 

Maga Qabbání pedig most egyenesen odáig ment, hogy "személyes kötelessége és feladata minden muszlim férfinak és nőnek Libanonban, hogy visszautasítsa a polgári házasságkötést". 

Kávézók a belvárosban, Bejrút. Kép: Bertil Vildet

Csakhogy nem minden muszlim tudós gondolkodik így. Tariq Ramadan svájci akadémikus és oxfordi előadó értelmezése szerint például a polgári házasságkötés eleget tesz egy muszlim házasság feltételeinek, hiszen lényegében mindkettő esetében szerződésről van szó, más szóval egy polgári házasság eleve tekinthető muszlim házasságnak is, mert ahhoz hasonlóan szerződésen alapul. Ramadan szerint az európai szerződésjog általánosságban is megfelel a muszlim szerződésjognak, és egy muszlimnak éppúgy kötelessége a nem-muszlimokkal között egyezségek betartása, mint a muszlimokkal kötötteké, "ez egy olyan egyetemes eleme a fiqh-nek (iszlám jogtudománynak), amely mindenhol érvényes." 

Tehát ez a meccs messze nem lejátszott a muszlim gondolkodók között. A mérsékelt és a konzervatívabb muszlim felfogás közötti frigyre, legalábbis Libanonban, még várni kell. 

A "Zöld vonal" 1982-ben, a polgárháború idején. Kép: James Case

Addig is, ez a nemrég kibocsátott vallásjogi döntés a világi állam egy sor jogszabályát sérti. A Libanon által már évtizedekkel ezelőtt aláírt Polgári és Politikai Jogok Nyilatkozatát (ICCPR), a szaúd-arábiái Taifban kötött, egyebek mellett a felekezeti rendszer majdani felszámolásáról szóló, 1989-ben törvénybe iktatott Nemzeti Megbékélési Egyezményt ('Ittifáqíjjatu'T-Tá'if اتفاقية الطائف), egy, a francia mandátum alatt 1936-ban elfogadott rendeletet, és a libanoni Alkotmány [en] kilencedik cikkelyét is. 

Egy olyan államnak, amely átengedi az igazságszolgáltatás egy részét egyházi intézményeknek, csorbul a szuverenitása. Egy olyan állam, amelyben a polgári házasság azon vagyonosak joga, akik megengedhetik maguknak, hogy Ciprusra (vagy máshova) repüljenek államilag elismert házasságot kötni, képmutató. Egy olyan állam, amely állampolgáraitól alapvető emberi-, és személyes szabadságjogokat tagad meg, elnyomó. 

Kholoud Succariyeh és Nidal Darwish. Vajon sikerül-e az áttörés? Kép: al-Bawaba

Az, hogy a korábbi, 1998-as törvénytervezetről letörli-e az országos vita a port, és az államfő keresztül tudja-e vinni elképzelését a fetva ellenére, illetve, hogy a többi felekezet vezetője milyen álláspontra helyezkedik, majd elválik. Könnyen lehet, hogy ebben a kérdésben nem lesznek köztük olyan dogmatikus különbségek, mint amilyenek általában lenni szoktak. 

A polgári házasságnak, ha egy országban kiemelt jelentősége van, az éppen az a Libanon, amelynek társadalmi tájképe egy olyan, sakktáblaszerű etnikai és felekezeti ellentéteket felmutató, mély barázdák által szabdalt, komor puzzle, amelyre időnként a közel harminc évig tartó polgárháború sötét árnya vetül. Egy ilyen intézmény összehozhatná a különböző hátterű egyéneket, ahol idővel a sok polgári esküvő után, már a temetők sem különülnének annyira el, ahogy Nadine Labaki És most merre című vígjátékának zárójelenetében. Feltehetőleg azonban e libanoni egyházi vezetőknek, akik a bölcsőtől a sírig irányítják híveiket, nem fűződik érdeke ehhez.   

Az újjáépült Bejrút madártávlatból. Kép: Leba12