- Ez a gyermekeké, nem gyilkolásra szolgál - ismételgeti elkeseredettséggel vegyes dühhel egy fiatal egy rakétatákkal eltalált játszótér romjai között egy sárgaszínű műanyagcsúszda darabjaival a kezében a To Shoot an Elephant című dokumentumfilm egyik jelenetében.
Bár a videón a 2008-2009-es gázai konfliktus megrázó jelenetei láthatók, sokan érezhetik úgy világszerte, hogy napjainkban ugyanaz történik, mint az Öntött Ólom idején, és ha foglalkoznának ilyesmivel, és az egész játék lenne, nem pedig halálosan komoly, a fogadóirodák nem sokat fizetnének most egy esetleges szárazföldi invázió bekövetkeztére sem, még erőteljesebbé téve a deja vu-t.
Gáza blokád alatt
A négy évvel ezelőtti izraeli katonai offenzívához képest több dolog változott. Jeruzsálemet és Tel Avivot is rakétatalálat érte, és senki nem ismeri bizonyosan a Hamász-arzenál képességeit.
Vezetők a világ minden tájáról követelik a palesztinoktól és Egyiptomtól azt, hogy a Hamász és más, szalafita csoportok tanúsítsanak önmérsékletet. Eközben - pár hónappal csak a parlamenti választások előtt - Izrael háborúra készül, csapatokat von össze Gáza határán és 75 ezer tartalékost tervez mozgósítani.
A történelem jó (rossz) szokásához híven ismétli önmagát, és egyre nyomatékosabban súlykolja azt is, hogy ezt tanulságok leszűrése végett teszi. Mindezt mint egy fenyegetőző gyújtogató, aki esztelen dühében felgyújtja a határt, mielőtt elmegy világgá, hogy később újra és újra visszatérjen a tett színhelyére.
Egyet biztosan levonhatunk. Legutóbb Izrael azzal az indoklással indította légi villámhadjáratát, hogy véget kíván vetni a Hamász-féle rakétafenyegetésnek. Ezúttal ugyanaz a forgatókönyv, tehát a katonai válasz nem megoldás. Az ilyen válaszok új és új fegyveresekhez, új szélsőségesekhez vezetnek, és csak még több erőszakot szülnek. Senki sem kétli Izrael katonai képességeit, ám a katonai erőfölény nem szavatolja győzelmét.
Kép 2009 januárból. Fotó: Al Jazeera
Az önvédelemhez joga van Izraelnek, és sokan érvelnek azzal, hogy a rakéták vezettek a vérengzés kiújulásához. Az előzménykeresés fontos. Éppen ezért fontos lenne megvizsgálni, ha mérhető lenne természetesen, hogy a történet a Hamász rakétákkal kezdődik, vagy azzal a szárazföldi, vízi és légi blokáddal, amely egy börtönné változtatta azt a Szentesnél alig valamivel nagyobb övezetet, amelyben több mint másfél millió ember tengeti életét, teljes kilátástalanságban.
Milyen arányban oszlik meg ez a felelősség, amikor a gázaiak és vezetőik híján voltak és vannak az élelmiszerellátástól a vízen és áramon át a szuverenitásig mindennek, és földjük és tengerpartjuk is ki van szolgáltatva másoknak? Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a Hamásznak van-e alternatívája Gázában, minek köszönhető és mekkora a szervezet társadalmi bázisa, és egy-egy aránytalan izraeli válasz mennyit dob azon. A Hamász-jelenség nem véletlen dolog, hanem tünete egy (krónikus?) diplomáciai rendellenességnek.
Az önvédelemhez joga van Izraelnek, a mészárláshoz nincs. Már most, jelen sorok írásáig több tucatnyi civil vesztette életét, felük civil, közülük nyolc gyermek. "Ez a gyermekeké, nem gyilkolásra szolgál."
Ahelyett, hogy a világ csak a rakéták szempontjából foglalkozna Gázával, az övezet megdöbbentő blokádjával is kellene, ahogy az egész palesztin üggyel is végre. Nemcsak Palesztina egy Izrael számára fenyegetést jelentő parányi részének, hanem egy szomszédaival békében együttélni képes, függeten államnak az ügyével is. Hiszen ok-okozati kapcsolat van.
A világ vezető politikusainak 2008-as nyilatkozatait éppen újrahasznosítják. Ezeken nem tükröződött annak érdemi kísérlete, hogy feltárják és megoldják a palesztinok sérelmeit, és nem tükröződik az rajtuk most sem. Nem vezettek megoldáshoz négy éve, és nem fognak ezúttal sem.
Senki nem álmodozhat az ellenállás lángjának kioltásáról, amíg nem jön egy, a palesztin vezetés elé tárt tisztességes megoldási javaslat, amely a problémát a gyökerénél kívánja kezelni. Amíg ez nem történik meg, a történelem újra és újra csak megismétli önmagát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nevem van 2013.01.20. 16:12:27
Ami a halott gyerekeket illeti, ők ártatlan áldozatok. A kérdés, hogy kinek az áldozatai. Azé az oldalé-e, amely szándékosan gyerekintézmények mögé bújtatja katonai infrastruktúráját, vagy azé, amely ugyan visszalő, mit is tehetne mást, de kímélni igyekszik a polgári lakosságot, több-kevesebb sikerrel.
A palesztin terroristák, amikor fal híján még átjártak Izraelbe, szándékosan támadtak gyerekekre (Ma'alot-i iskola).
Ne keverjük össze, kik is az elszánt és tudatos gyerekgyilkosok.
Glob-algoritmus 2013.01.20. 16:55:49
Az önvédelemhez joga van Izraelnek, és sokan érvelnek azzal, hogy a rakéták vezettek a vérengzés kiújulásához. Az előzménykeresés fontos. Éppen ezért fontos lenne megvizsgálni, ha mérhető lenne természetesen, hogy a történtekért kizárólag a Hamász rakéták-e a felelősek, vagy az a szárazföldi, vízi és légi blokád, amely egy börtönné változtatta azt a Szentesnél alig valamivel nagyobb övezetet, amelyben több mint másfél millió ember tengeti életét, teljes kilátástalanságban.
Milyen arányban oszlik meg ez a felelősség, amikor a gázaiak és vezetőik híján voltak és vannak mindennek az élelmiszerellátástól a vízen és áramon át a szuverenitásig mindennek, földjük és tengerpartjuk is ki van szolgáltatva másoknak? Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a Hamásznak van-e alternatívája Gázában, minek köszönhető és mekkora a szervezet társadalmi bázisa, és egy-egy aránytalan izraeli válasz mennyit dob azon. A Hamász-jelenség nem véletlen dolog, hanem tünete egy (krónikus?) diplomáciai rendellenességnek.