Február 14. a világ minden táján mást és mást jelent. Bahreinben évforduló, egy új kapcsolat kezdetéé, az uralkodó és a társadalom között. Ám ott Cupido műanyagnyilai helyett éleslőszer röpköd, szíves lufik helyett pedig könnygázt hordoz a szél.

Csütörtökön egy fiú életét vesztette a karhatalmi erőkkel folytatott összecsapások eredményeként a síiták által lakott ad-Daih faluban, tudósította a Február 14. Fiatalságának Koalíciója nevű Facebook-csoport. Husszein al-Dzsazírí tizenhat éves volt. A zavargások ad-Daih településen és asz-Szanábisz településen azt követően törtek ki, hogy a közösségi média segítségével az említett egyesülés általános sztrájkot és polgári engedetlenséget hirdetett, valamint a fővárosba vezető út lezárására szólított fel.

Az إئتلاف شباب ثورة 14 فبراير Facebook-csoport exkluzív felvételei az elmúlt napok bahreini eseményeiről

A szomorú igazság az, hogy a véres események az elmúlt két év bármely napján megtörténhettek volna Bahreinben, legyen az évforduló, vagy bármilyen más nap. Immár két esztendeje a következők a díszletek a királyságban: társadalmi, politikai és gazdasági reformokat követelő megmozdulások, az ezeket rendre kísérő és követő önkényes letartóztatások, kijárási tilalom, razziák, brutális rendőri fellépések, bírósági színjátékok, elkobzott útlevelek és kínzások.

Az Ál Khalífa dinasztia hatalmi monopóliuma mellett nemigen kapnak lapot az eltérő véleményen lévők, legfeljebb „irány a börtönbe!” feliratút, ahonnan  gyakran vissza sem térnek. A geostratégiai szövetségesét „cserben nem hagyó” Egyesült Államok hallgatása, és Szaúd-Arábiának a rezsim oldalán történő beavatkozása mellett.

A tekintélyelvű és diktatórikus uralkodóházzal már a kilencvenes évek óta haragban vannak az ország szabadelvű, baloldali, és (síita) iszlamista politikai erői és érdekképviseleti szervei, a több tucatnyi halálos áldozatot követelő társadalmi mozgalom nyomására akkor a jelenlegi uralkodó Hamad ibn ’Íszá Ál Khalífa 2001-ben közzétett egy, a jogállamra emlékeztető garanciákat tartalmazó ún. Nemzeti Cselekvési Chartát (Míszáqu'l-'Amli'l-Wataníjj ميثاق العمل الوطني). Az alapvető jogokat és kötelezettségeket quasi rögzítő ünnepélyes nyilatkozatot követően társadalmi béke honolt a királyságban, többé-kevésbé.

Mindez a Charta tízéves jubileumára, 2011-ben az arab tavasz beköszöntét követően gyökeresen megváltozott, és más arab ország példái nyomán, az elégedetlenség dagályával soha nem látott zavargáshullám érte el az öböl menti kicsiny országot. 

Az uralkodó újra lépni volt kénytelen: előbb bejelentette, hogy ezer bahreini dínárral kíván "segíteni" minden családon (mintegy félmillió forint), majd meghirdette a „nemzeti megbékélés párbeszédét." Utóbbira sokan nagy várakozásokkal tekintettek, hiszen azt sem szabad elfelejteni, hogy más arab országokkal, például a néhai Mubarak Egyiptomával, vagy Ben Ali Tunéziájával szemben a (síita) ellenzék pártjai itt egy évtizede aktívak és képviseltetik is magukat a törvényhozásban. Vagyis a párbeszédhez elvileg minden adott lett volna.

Azonban a síita ellenzék és a szunnita hatalmi elit között egy politikai „pontonhíd" verését több tényező is aláaknázza. A karhatalmi erők - nemzetközi jogvédő szervezetek által is erősen kritizált - módszeres brutalitása, a felállított vizsgálóbizottságok eredménytelensége és a rendfenntartó erők közötti „büntetlenség kultúrája" felett nem lesz könnyű napirendre térni.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet közel-keleti és észak-afrikai tagozatának alelnöke, Said Hassiba Hadj Sahraoui szerint a bahreini kormány, csak azért, mert nem bírja a kritikát, még nem börtönözhet be embereket csakúgy, és itt az ideje annak, hogy kiengedjék az ország börtöneiből azokat, akik pusztán vélemény-nyilvánítási szabadságukkal éltek és annak is, hogy befejeződjék az aktivisták hatósági zaklatása.  

Feltehetőleg azonban a vezetést a leginkább szövetségesei, Szaúd-Arábia és/vagy az Egyesült Államok tudnák jobb belátásra bírni. Az ilyen erős szövetségesi románcok ugyanis kibírnak pár vitát.